Szakértő: strandbezárás, tesztelés, maszkhordás!

Szakértő: strandbezárás, tesztelés, maszkhordás!

Falus András immunológus szakértő szerint csak így kerülhetjük el az újabb járványhullámot.

Egyre több szakember mondja azt, hogy a viszonylagosan jó járványhelyzet ellenére Magyarországon is szigorítani kellene. Romániában például egy nap alatt ezren fertőződtek meg. A többi szomszédos országban is növekedésnek indultak a számok. Itthon azonban egyenlőre még minden marad a régiben.

A strandok és uszodák a legveszélyesebbek!

Falus András immunológus szerint már most is lehetne óvintézkedéseket tenni. Például be kellene zárni a strandokat és az uszodákat. A nem nyílt víz ugyanis az egyik legnagyobb veszélyforrás a szakértő szerint. Szintén fontos lenne, ha érdemben tesztelne a kormány. Az eredményeket pedig mindenképpen kommunikálni kellene.

Jelenleg nem tudjuk, hogy mennyi tesztet végeznek naponta, és hol vannak a gócpontok.

Pedig ezek létfontosságú információk. Ezeknek az elzárása a lakosság elől bűn. A szakértő hozzátette: A zárt helységekben sokkal jobban kellene figyelni a maszk viselésre. Egyenlőre még kezelhető a helyzet az országban, de ez pillanatok alatt meg tud változni.

Láthatóan a Fidesz félvállról veszi a koronavírus visszatérését, pedig a vírus már itt kopogtat az ajtón!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

Bemutatták a közös jelöltet Tiszaújvárosban

Jakab Péter történelminek nevezte, hogy közös programot alkotnak, és a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet a demokratikus erők.

  • 2020.08.14

DK: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat

Történelmi pofon hazánknak az az óriási gazdasági visszaesés, ami sújtja hazánkat. Orbánék képtelenek voltak kezelni a kialakult helyzetet.

  • 2020.08.14

A pártállami közmédia még egy temetésről is képes undorítóan hazudni

Egy 2014-es, balkáni videóról állították azt a helyszíninek hazudott riportjukban, hogy az Bogdán László temetésén készült.