Iványi Gábor: Féltem az országot

Iványi Gábor: Féltem az országot

Ha Orbán arra kérné, hogy a lopott házát szentelje fel, arra biztos, hogy nemet mondana - jelentette ki Iványi Gábor lelkész.

Iványi Gábor: Miközben tömegek éheznek, Orbán a dőzsölés szimbólumában tölti mindennapjait.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze a HVG-nek adott interjút, amit a 24.hu szemlézett. A lelkész többek közt arról is beszélt, hogy nem bánta meg, hogy ő keresztelte meg Orbán Viktor gyerekeit. Kövér László édesapját is ő temette el.

ma sem gondolkodnék azon, hogy megtegyem, és megadjam neki és a családnak a végső nyugalmat.

- jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette: 

Ha egyikőjük megkérne, hogy a lopott házát szenteljem fel, arra nemet mondanék.

Az elismert lelkész, egykori országgyűlési képviselő a Karmelita kolostorról is elmondta a véleményét. Kijelentette:

"miközben látható tömegek éheznek, Orbán Viktor a dőzsölés szimbólumában tölti mindennapjait, és nem akar tudomást venni ezekről az emberekről. Ez ugyanolyan képmutatás, mint az, hogy kereszténydemokráciának hívja, amiben élünk."

Iványi Gábor azt is bevallja, hogy félti az országot.

Félek attól, hogy elvész Magyarország jövője, mert átalusszuk azt, ami most történik, és képtelenek leszünk felkelni és a saját lábunkra állni. Ezzel a félelemmel és keserűséggel fogom tenni továbbra is a dolgom, amíg élek.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Dr. Merkely Béla: Küszöbön a koronavírus második hulláma

A hétvégén az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedés volt tapasztalható.

  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon. 

  • 2020.08.10

Jót tett Ráhelékkel Szíjj, a királylány most közpénzből hálálhatja meg

Az Orbán Ráhel befolyása alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől igényelt támogatást az a Szíjj László, aki kisegítette Tiborcz Istvánt. Izgulunk, hogy vajon megkapja-e.