Hogy mi van?! Rétvári szerint nem a tesztek védenek meg a vírustól

Hogy mi van?! Rétvári szerint nem a tesztek védenek meg a vírustól

Az embertelenségi államtitkár úgy gondolja, nem szükséges a fertőzöttekkel érintkezésbe került emberek felkutatása. Nyilván így nem is tesztelik őket, mert ugye minek. Kik ezek az emberek?

Miért nem kutatják fel azt, aki kapcsolatba került egy fertőzött személy kontaktjával? Ezt a kérdést tette fel Rétvári Bencének Bencsik János országgyűlési képviselő.

Rétvári bicskanyitogató választ adott. Idézzük:

A koronavírus-fertőzöttekkel kontaktusba került személyek kontaktjainak felkutatása járványtani és virológiai szempontból sem szükséges.

A szabályokat rugalmasan értelmezik

Ezek után még azt is hozzátette, hogy "nem az elvégzett tesztek védenek meg, hanem a járványügyi intézkedések betartása". Rétvári saját magának is ellentmond, mert láthatóan mind a maszkviselés, mind a szociális távolságtartás problémát okoz a Fidesz-csicskának.

Az Azonnali.hu hétfőn megjelent cikke szerint egyik újságírójuk kontaktba került egy fertőzött személlyel. Munkatársuk önként jelentkezett a hatóságnál, hogy segítse a kontaktkutatást, viszont elhajtották, mint a szél. Bencsik a cikk kapcsán érdeklődött Rétvárinál, erre kapta a több mint pofátlan választ.

Rétvári átment ellentámadásba

A Fidesz-csicska Rétvári visszatámadt, az újságírói kérdésfelvetést méltatlannak találta az egészségügyi dolgozókkal szemben. Bencsiket pedig azzal vádolta, hogy nem képes félretenni a politikai érdekeit. Példaként a képviselő Jahn Ferenc Kórházban készített videóját hozta fel, amelyben úgy tűnt, nem jut elegendő védőfelszerelés a kórházi dolgozóknak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy sehol máshol nem olyan körülményes ingyenes teszthez jutni, mint Magyarországon. A fertőzöttek száma csúcsot döntött, a kormány mégsem hajlandó tesztelni a veszélyeztetetteket.

A kontaktkutatást ugyanannyira felelőtlenül kezelik, mint az egész járványhelyzetet. Alkalmatlanságuknak pedig mi isszuk meg a levét, sokadszor.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.

  • 2020.10.22

Karácsony: az EU-pénzek felét az önkormányzatokon keresztül használjuk fel!

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége támogatja a Szabad Városok kezdeményezését, amely célja, hogy az Európai Unió válságkezelő támogatása a kiváltságosok gazdagodása helyett a többség javát szolgálja - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.10.22

Laborország: Ausztria szigorít, Orbán mégsem követi a példáját

Úgy néz ki, a miniszterelnök szabadjára engedte a járványt Magyarországon és a súlyos helyzet ellenére sem vezet be újabb korlátozásokat.