El a kezekkel a színművészetis hallgatóktól!

El a kezekkel a színművészetis hallgatóktól!

Egyre aljasabb módszerekkel próbálják Orbán emberei elfoglalni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A tiltakozó hallgatók nem hátrálnak. 

Szarka Gábor elrendelte, hogy pénteken 18.00 óráig minden egyetemi polgár hagyja el a Színház és Filmművészeti Egyetem épületeit. Erről pénteken tájékoztatta az SZFE vezetése a hallgatókat, oktatókat és dolgozókat.

Ez persze nem tájékoztatás, hanem sokkal inkább fenyegetés, hadüzenet.

A Demokratikus Koalíció az EzaLényeghez eljuttatott közleményben reagált a hírre. A párt felszólította a kormányt és az SZFE élére helyezett kádereit, hogy álljanak el az épület kiürítésétől; el a kezekkel a színművészetis hallgatóktól!

Ahogy nem volt joguk erővel elfoglalni Magyarország egyik legfontosabb, évtizedek óta függetlenül működő egyetemét, úgy nincs joguk a hallgatók, oktatók és dolgozók fenyegetéséhez és az épület kiürítéséhez sem.

Az SZFE diákjai egyébként épp péntek reggel nyújtottak be alkotmányjogi panaszt, mivel szerintük az SZFE átalakítása számos ponton sérti az alaptörvényt.

 

A panaszt tartalmazó nagy darab dobozt élőlánccal juttatták el az Alkotmánybíróságig. Az élőláncot az SZFE 152 diákja és tanára alkotta.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Teljes káosz Orbán járványkezelése: elveszhetett egy csomó fertőzötti adat

Hétfőn 989 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, de az adatok hiányosak lehetnek, mert az informatikai rendszer meghibásodott.

  • 2020.10.20

Arató Gergely: Mi jön még?! Legközelebb a hadsereget küldik a színműs hallgatókra?

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese rámutatott, hogy Orbán Viktor áll amögött, amit Szarka Gábor gépesített lövész ezredes művel az SZFE-vel.

  • 2020.10.20

Karácsony jobban kezeli a válságot, mint Orbán

A budapesti védekezés sikere elsősorban a budapestieknek köszönhető, akiknek többsége betartja az intézkedéseket és vigyáz saját és mások egészségére - írta Karácsony Gergely főpolgármester.