Az Index igazgatója szánalmas mentegetőzésbe kezdett

Az Index igazgatója szánalmas mentegetőzésbe kezdett

Ahelyett, hogy a felelősségét próbálja áthárítani, Bodolai adjon számot arról, hogy engedhette ezt történni az ország egyik legfontosabb hírportáljával?

Bodolai László az Index.hu Zrt. Igazgatósági elnökeként arra szerződött, hogy megvédi a hírportált. Neki kellett volna megóvnia Orbán és az ő dögkeselyűinek karmaitól a szerkesztőséget.

De Bodolai egyáltalán nem teljesítette ezt. Sőt!

Orbán és csatlósai tönkretették az Indexet. Nemrég a fideszes médiahóhér, Vaszily Miklós vásárolta be magát az Index közelébe. Nem sokkal később Bodolai kirúgta Dull Szabolcsot. Majd az szerkesztőség nagy része példás egységben felmondott.

Bodolai tehát megbukott.

De ahelyett, hogy számot adna arról, ez hogyan történhetett meg, Bodolai csak másra mutogat.

Hosszas Facebook-bejegyzésben próbálja meg bűnbakként beállítani Dull Szabolcsot, az Index kirúgott főszerkesztőjét. Ami a legundorítóbb az egészben, hogy egy tipikus Fidesz-csicska módszert alkalmaz a bejegyzésében: azzal kezdte el vádolni Dull Szabolcsot, hogy szerinte baloldali politikusokkal egyeztetett. Jelentsen ez bármit is.

Komolyan úgy gondolja Bodolai, hogy ezt bemesélheti az embereknek? Komolyan azt hiszi, nem látják mindenki, hogy mit tett? Azt hiszi, megúszhatja azt, amit művelt az Index-el? 

Mert akkor nagyon téved!

(Kiemelt kép: Bődey János / Index)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Dr. Merkely Béla: Küszöbön a koronavírus második hulláma

A hétvégén az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedés volt tapasztalható.

  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon. 

  • 2020.08.10

Jót tett Ráhelékkel Szíjj, a királylány most közpénzből hálálhatja meg

Az Orbán Ráhel befolyása alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől igényelt támogatást az a Szíjj László, aki kisegítette Tiborcz Istvánt. Izgulunk, hogy vajon megkapja-e.