A bántalmazó jogait védik, bíróság elé citálják a brutálisan megvert nőt

A bántalmazó jogait védik, bíróság elé citálják a brutálisan megvert nőt

Majdnem halálra verte volt barátja a miskolci nőt, most mégis ő állhat a bíróság elé. Bántalmazója továbbra is szabad lábon van.

Orosz Bernadett különösen kegyetlen módon bántalmazta volt barátja, egy nyugalmazott katonatiszt. A nő úgy érezte, életveszélyben van, lehet, hogy nem ez a brutális verés volt az utolsó, ezért a nyilvánossághoz fordult segítségért. Közösségi oldalán osztott meg fotókat a felismerhetetlenségig összevert arcáról, bejegyzésében pedig néven nevezte az elkövetőt. Ez volt állítólagos bűne.

Az elkövető K. István 5 millió forintra perli a sértettet.

Az ügyben nyomozás folyik a nyugalmazott katonai alezredes ellen. Gyanúsítottként hallgatták ki, de „bűnbánó magatartására” hivatkozva szabadon engedték. Látszik, mennyire bánthatja tettét, ugyanis kártérítési pert indított az áldozat ellen becsületsértés miatt. Szerinte ugyanis nevesítésével súlyosan sérültek személyiségi jogai. Egyébként Orosz Bernadett posztja alatt a kommentelők rendszeresen kiteszik az elkövető képét és nevét.

Az áldozatot meghurcoló tárgyalás augusztus 26-án, szerdán lesz. Aznapra a Nőkért Egyesület tüntetést szervez a Miskolczi Törvényszék elé. A jelenlétükkel támogatják Orosz Bernadettet és tiltakoznak a párkapcsolati erőszak minden formája ellen.

 

Szeretnénk – újra – felhívni a figyelmet a magyarországi áldozatvédelem rendszerszintű hiányosságaira – mondja az Egyesület.
Úgy tűnik, mintha nem csak hiányosságok lennének, hanem az erőszak bújtatását segítené elő a rossz szabályozás.

Bernadett hiába kért távoltartást, a hatóságok csak akkor léptek, amikor bevonták a nyilvánosságot. A többszöri kegyetlenkedés nem volt elég, a brutális sérülések mit sem számítottak. A feltételezett elkövetőt maga a rendszer védi, mivel egykor a Honvédség állományába tartozott. Még egy fideszes szennylap is lehetőséget adott neki az önmosdatásra.

"Igazi agyrém, mégis ez történik: az áldozatot meghurcolják, csak mert nem volt hajlandó csendben tűrni, hogy a másvilágra pofozzák.
A szemétládát, akit továbbra is csak feltételezett elkövetőként említhetünk, pedig megilleti az anonimitás joga."

 

Közvetlen életveszély esetén sem mindig lépnek a hatóságok.

Olyan országban élünk, ahol a rendőrök csak vállat vonnak a családon belüli erőszakra, és addig nem intézkednek, míg vér nem folyik. A Fidesz az otthoni bántalmazással is úgy van, mint a lopással: lehet, csak ne derüljön ki.

Az Orbán-kormány egykori egészségügyi miniszterének, Mikola Istvánnak az unokaöccse lúggal támadt volt barátnőjére. Az eset 7 éve történt, ítéletet csak idén hoztak. A sértett ügyvédje szerint az elkövető jogait kényesen szem előtt tartották. Nyilván azért, mert rokoni kapcsolatban állt a Fidesz-maffiával.

Az elhúzódó tárgyalások, sorozatos kihallgatások, a szörnyű események sokszori felidézése, átélése - erre számíthatnak az áldozatok. Az Orbán-kormány és a fideszes többségű országgyűlés nem tesz semmit azért, hogy Magyarországon ne a sértettnek, hanem az elkövetőnek kelljen védekezni.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.

  • 2020.09.18

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

  • 2020.09.18

Újabb kutatási eredmény mondta ki: összefogással verhető a Fidesz '22-ben!

Az ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért: mindenhol csak egy jelöltnek kell elindulnia a Fidesz ellen - derül ki a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research közösen készített elemzéséből.